Ugrás a tartalomhoz Lépj a menübe
 


Emberi sorsok, megtisztító szenvedés

2011.06.17

 Előszó

Még kisiskolásként láttam meg otthonuk polcán Dosztojevszkij Bűn és bűnhődését. Borítóján egy beteges arcú, fáradt férfi ült; valamiféle szelíd bölcsesség sugárzott szeméből, amivel maga elé meredt. Gyerekként még a cím is ellenérzést váltott ki belőlem, a kép pedig szánalmat. Sokáig kerültem a könyvet, szinte taszított, ahogy néha-néha rásandítottam. Végül 18 éves koromban rászántam magam és elolvastam. Könyve és munkássága egy csapásra kedvencemmé vált. Egy eddig alig ismert hatalmas birodalom tárult fel előttem, megrészegítő mélységek és vulkanikus tűz. Arra gondoltam, hogy a borítókép biztosan valamelyik szereplőt ábrázolja, s túl nagyot nem tévedtem: az író maga is olyan, mint regényeinek hősei. Honnan merítette ilyen fokú éleslátását nem tudom, de az biztos, hogy a fogság évei, lelki alkata és életkörülményei még nem voltak elegek hozzá. Páratlan megfigyelőképesség és a gondolkozás szenvedélyes művelése is léleklátóvá és emberismerővé tették. Szerette és kutatta az embert, mint olyan lényt, aki egy magasabb, természetfölötti tervhez kapcsolódik. Véleményem szerint vallotta, ami a könyvben is olvasható: „Nihil humanum a me alienum puto. (Semmi emberi nem idegen tőlem.)”

Fjodor Mihajlovics Dosztojevszkij-többek közt-arra tanított, hogy minden emberben létezik érték, még ha az százrétegnyi mélyen is rejtőzik lelkében.

Bár Nyikolaj Bergyajev kétszeresen is elfogultan ír az íróról a Dosztojevszkij világszemlélete című könyvében, annak igazságtartalma kétségtelenül megállja a helyét. Honfitársa bálványozásából tisztán átvetül az, ahogy meg tudta ragadni a mester művészetét és annak velejét. Mondhatni azonosult, együtt lélegzett vele.

Két könyvből igyekeztem minél többet megtudni Dosztojevszkijről. Az egyik Henry Troyat rendkívül olvasmányos Dosztojevszkij életrajza, ami az író őseiig visszamegy és még Dosztojevszkij leszármazottjai sorsának is utánajár. A kötet nemes egyszerűséggel a Dosztojevszkij címet viseli. A másik könyvet az alkotó második felesége, Anna Grigorjevna (Anna Dosztojevszkaja) írta Emlékeim címmel. Személyes és intim ismeretségből, első kézből mutatja be a nagy gondolkodót, így tehát eléggé szubjektív, de nem is várnánk mást, ez a természetes.

Nagy sajnálatomra Mihail Bahtyin írása, a Dosztojevszkij poétikájának problémái sajnos nincs a Fejér Megyei Könyvtár tulajdonában, pedig nagyon érdekelt volna.

A fent említett könyvekre szorítkozva igyekeztem kifejteni a fedőlapon megjelölt témát.

dosztojevszkij-1872.jpg 

Bevezetés Dosztojevszkij gondolkodásmódjába

Korában igen újszerű és mindmáig egyedülálló, amit Dosztojevszkij munkáiban, művészetében létrehozott. Nem is gondolnánk, hogy ez a zseniális gondolkodó gyerekkorától zárt családi környezetben élt, szigorú és monoton napirenddel. A család a kerek asztalnál fogyasztotta a négyórai teát, amelynek járuléka volt a hangos olvasás. Orosz írók és költők műveit olvasták felváltva. A külvilággal a gyermekek alig érintkeztek. Ritkán volt valami szórakozás, ünnepnap. Egy kórház melléképületében laktak. Az apa orvos volt és fia, Fegya (ahogy ő szólította Fjodort) tilalma ellenére is barátkozott a kórházi betegekkel. Ő volt a család fekete báránya.

Talán a szegényes ingerű gyerekkorból eredhet végtelen szomja a tapasztalás után, talán így halmozta fel a tudást, szerezte meg a különleges látásmódot az emberi lélekhez. Felnővén szinte szívta magába az életet, ami valahogy mégis mindvégig kissé idegen maradt tőle. Mindig közösséget érzett a szegény munkások és sanyarú sorsú szerencsétlenek iránt. Habár nem mélyedt bele a filozófia rejtelmeibe, mégis filozófus volt. Tetőtől-talpig orosz volt, tősgyökeres, aki tisztelte a múltat és a hagyományokat, mégis az újítás, a jövő felé törekedett. A szellem világában élt, művei fő szenvedélyessége a gondolkodás, amelynek elemei a dinamikusan változó eszmék sorozata. Csak az élő érdekelte, a statikusságot elvetette, mert az a gondolat halála. Az eszmék áramlása a pusztítás és újjáépítés dinamizmusa. A regényeiben elhangzó párbeszédek terjengős gondolatkifejtések különböző eszmék nézőpontjából, tehát nem annyira a fizikai cselekvés a fontos, hanem a gondolatokkal való gyurmázás, hiszen az eszmék határozzák meg a sorsot. Dosztojevszkij a tudásban hitt, abban a tudásban, ami elvezet az emberig, az ember pedig Istenig. Mert nála eme három sors szoros kapcsolatban állt egymással: az emberé, a világé és az Istené. A dialektika nagy mestere volt. Mindazonáltal tudta, hogy az ember az igazság megismerésében mindig bizonytalanságban marad, ha valamit megragad, annak rendszerint az ellenkezője is igazolható. Olyan, hogy színtiszta igazság nem létezik számára.

Dosztojevszkij keresztény volt. Isten-kereső életében, az Isten az ember sorsában nyilatkozott meg neki. Itt a felsőbb értelem, a szellem világa állt ellentétben a testi-lelki világgal. Művészete egyfajta tüzes kinyilatkoztatás egy olyan próféta által, aki a gondolattól mámoros. Mindig is foglalkoztatta a végső, a beteljesedés, a túlvilág kérdése. Bergyajev szerint az orosz lelki alkatra jellemző a szélsőségesség, vagy nihilisták vagy apokaliptikusak, ezáltal „őrjöngésre és megszállottságra hajlamosak.” S ez a lelki alkat Dosztojevszkij művészetében meg is látszódott. Megsejtette, hogy az ember tudatos viselkedése mögött ott van a tudattalan, s abban látnokit vélt felfedezni. Ezzel jóval az akkori pszichológia előtt járt(Freud 25 éves volt, mikor Dosztojevszkij meghalt…). „Az emberi természetet tárja fel, de nem a szilárd középúton, nem megszokott, mindennapi életében, nem létezésének normális és szabályozott formáiban vizsgálja, hanem a tudatalattiban, az őrületben, a bűnben. Az őrületben, nem az egészségben, a bűnben, nem a törvénytisztelő magatartásban, a tudat alatti, éjszakai őserdőben, nem pedig a hétköznapi életben. Nem a tudatosan fegyelmezett lélek világosságában tárul fel az emberi természet mélysége, vizsgálhatók csúcsai és korlátai.”(Bergyajev)

Bűn, büntetés és bűnhődés

„Dosztojevszkijben sok jóság párosult kis gonoszságokkal, sok áldozatkészség apró önzésekkel, nemes érzelmek kicsinyes hibákkal. Legyőzte önmagában a gonoszt. Hőseinek szadista bűntetteit talán maga nem követte el, de bizonyára álmodott róluk. Megkísértették, csábították s Dosztojevszkij regényeiben tisztult meg tőlük. Azért volt nagy, mert ismerte és befogadta lelkébe az ember minden gyöngeségét és minden szépségét.”(Troyat)

Élete során majdnem végig bűntudat gyötörte az írót, melyet egyre csak halmozott belső vívódásaival. Az idegei gyengék voltak. A legelső esemény, ami megrázta 18 éves korában történt, ez pedig apja halála volt. Nyomasztó volt számára, hogy úgy érezte, nem volt elég jó apjához és nem tudja, szerette-e egyáltalán. Ez több regényében is elkíséri, de leginkább a Karamazov testvérekben jelenik meg. A későbbiekben a pénzügyi gondok és szenvedélybetegsége szegte kedvét és keltett benne rossz érzést. Valahányszor pénzt kapott képes volt elkölteni egy nap alatt és kölcsönkérni. Elosztogatta beteg és szerencsétlen embereknek, cserébe éltük történeteinek elmeséléséért. Ezeket a történeteket, sorsokat magába szívta és később hasznosította írásaiban. Sok pénzt játszott el kártyán vagy dominón. Így a nyomor állandóan a sarkában lihegett. A pénzzel való efféle helytelen bánásmódja is bűntudatot keltett benne. Raszkolnyikov figurája remekül életre kelti ezt a dilemmáját. A Bűn és bűnhődés főhőse ad pénzt a rendőrnek, hogy segítsen a megcsúfolt lányon, Marmeladovéknak szánalomból, miután látja nyomorukat. De utána mindig visszakozik magában: ugyan, minek adott, mikor ő is rosszul él? Ráadásul Dosztojevszkijt többször ki is rabolták ezek a nyomorúságos, gyanús alakok, akiket mesélni hívott lakásába. Heves és magának való természete miatt több barátja is elhagyja. Legjobban mégis az bántja, amiért a leginkább megfizetett és ami aztán gazdagította művészetét. 1847-ben egy összeesküvő csoport tagja lett, ahol szót emelt a földesurak kegyetlensége és szigorúsága ellen. Végül letartóztatták. Csak a vesztőhelyen tudatták, hogy az ítélet halál. A szégyenfáig való elvezetés, a pap utolsó áldása rémületes percek voltak a számára. Az utolsó percben közlik, hogy büntetése „csupán” négy év fegyház és kényszermunka, majd sorkatonai szolgálat. A fegyházban szégyenbélyeget nyomtak alkarjára és lapockájára. Az étel kevés és nyomorúságos volt, ruhája mocskos és büdös. A rabok sem kedvelték. Ez a büntetés jelenik meg a Bűn és bűnhődésben. Ahogy Dosztojevszkij úgy Raszkolnyikov is ifjonti hévből fiatalkori botlást követett el, egy elvakult eszmétől átitatva. Mindezen bűneiért az író regényeivel vezekelt.

1866-ban készült a Bűn és bűnhődés, mely a szibériai évek és jópár szerelmi csalódás ízével és lelkületével íródtak. Egy részét Wiesbadenben írja meg, éhezés és embertelen körülmények között. Így élhetett Raszkolnyikov is kis odújában.

 

 

 

 

Emberi sors és önmegváltás

Nyilván Dosztojevszkij javíthatott volna során, ha felhagy a szerencsejátékkal, jobban odafigyel pénzére, nem herdálja el vagyonát. Maga is szenvedett ezen hibáitól. De nem olyan könnyű démonainkat legyőzni. Az epilepszia és gyenge idegállapota folyton kínozta. Azt vallotta, hogy a szabadság útja a szenvedés útja, amelyet végig kell járnia neki is, mint embernek.

Dosztojevszkij az embert találja a legfontosabbnak, elmerül az emberben. Szerinte az ember problémája végső soron csak és kizárólag Krisztusban oldódik meg. Kiáll az egyénért. Az író nemcsak megfigyeli, hanem kísérletezik is az emberrel, kirívó körülmények közé rakva. Hőseit léhűtőknek nézhetjük, pedig a legfontosabb dolgot teszik: az emberek közötti kapcsolatokkal foglalkoznak. A szépség az embereken keresztül mutatkozik meg.

Raszkolnyikov nem másokkal néz szembe, hanem csak önmagával, a rejtély a bűntette.

Emberi sorsok a Bűn és bűnhődés című könyvben:

Raszkolnyikov: A hosszas tépelődés után elkövetett gyilkosság miatt érzett bűntudat teljesen elhatalmasodik rajta. A mű az ő lelki vívódásain vezet végig. Ahogy megismeri és egyre inkább megszereti Szonyát, annál jobban szükségét érzi annak, hogy feladja magát a rendőrségen, vagyis felvállalja tettét. Szonya előtt úgy borul le, mint a minden emberi szenvedés jelképe előtt. Végül meggyógyult emberként újrakezdi életét.

Dunya: Rajongva szereti testvérét, Rogyát. Bármit megtenne érte. Hajlandó lenne hozzámenni a vagyonos, ám szívtelen és érzéketlen Luzsin úrhoz. Erkölcse, jelleme fedhetetlen. Akkor is támogatja bátyát, mikor nem érti, csak összezavarodottságát látja. Végül megtalálja a szerelmet Razumihin oldalán.

Szonya: Ő a krisztus áldozatvállaló. Családjáért mindent megtesz, még a testét is áruba bocsátja. A megváltást hozza el szimbolikusan Raszkolnyikov számára. Két bibliai utalás is történik erre Szonya által: Lázár történetének felolvasása és ahogy „keresztet cserél” Rogyával. A kis fakeresztet adja neki, cserébe ő részt vállal a fiú szenvedéseiben. Nem lesz a tettestársa, de mellette marad hűen mindvégig. A feltétlen hitet képviseli.

Szvidrigaljov: Dunya volt munkaadója igazi aljas ember, aki élvezettel cselekszik gonoszságokat. Kedvére szórakozik az emberekkel. Raszkolnyikovnak azt mondja, hogy ők nagyon hasonlóak, és ez megrémiszti a diákot és ráébreszti arra, hogy a tette révén ugyanolyan gonosztevővé vált, mint Szvidrigaljov. A férfi ösztönei szerint él, iszik, kártyázik. Egy végzetes pillanatban azonban rádöbben arra, hogy élete semmit sem ér és megöli magát.

Marmeladov: Egy szerencsétlen volt hivatalnok, aki nem tud parancsolni alkoholszenvedélyének. Nem rossz szándékú ember, csak gyenge. Mindig magasztalja feleségét és lányát, de mégis kihasználja őket és nem tesz semmit, hogy jobban éljenek. Halála is szenvedélybetegsége miatt következik be.

Katyerina Ivanovna: Marmeladov felesége, hajdan szebb napokat látott. Nemesi származású, aki a szívét követve került nyomorba. Bele is őrül a sok szenvedésbe. Betegessé válik és végül meghal.

Ezek az emberek elkerülhették-e volna a sorsukat, a szenvedést? Azt biztosan nem, mert Dosztojevszkij szerint a szenvedés nem elkerülhető, az az emberi út, amit végig kell járni a beteljesedésig. Megválthatja- e magát az ember? Csak egyetlen módon: ha rábízza magát Megváltójára, Krisztusra. Ha megteszem az Isten általi megváltással megváltom magam. Szvidrigaljov is megtérhetett volna, úgy mint Raszkolnyikov. Marmeladov önfegyelemmel lemondhatott volna az alkoholról családjáért. Mindez emberi akarat, kitartás, elfogadás és végtelen hit kérdése. Elfogadni a szenvedést, ez az út a boldogság felé.

 

 

 

 

Problémás kérdésből eszme

 

Ennél a pontnál is a Bűn és bűnhődést veszem alapul. Azt már tudjuk, hogy Dosztojevszkij életében központi szerepet játszottak az eszmék. De milyen eszmék itatják át ezt a regényét?

Dosztojevszkijnél minden előbb egy problémás kérdésből indul ki, ahol ellentétek egyensúlya az alaphelyzet. Az író a dialektika nagy mestere.

Ebben az írásában olyan kérdéseket feszeget, mint a szabadság, a szerelem, a szenvedés és boldogság, bűn és bűnhődés, igazi férfinak lenni vagy féregnek, illetve a cél érdekében mindent szabad-e problematikája.

Fjodor Mihajlovics szerint kétféle szabadság van: a kezdeti szabadság és a végső szabadság. Az utóbbit csak akkor lehet elérni, ha az ember végigjárja kínnal teli útját, a meghasonlást. A szabadságnak nincs előjele, nem jó vagy rossz, hanem saját maga. Ha azonosítjuk a jóval, akkor helyet adunk a rossz szabadságának is. Raszkolnyikov tévedése is ebben áll. Azt hitte, ha öl és „Napóleonná válik”, kiszabadul a férgek közül és szabad lesz. Viszont pont a tette miatt érzett bűntudat tette rabbá és megváltást csak az tudta megadni neki, ha feladja magát és elfogadja büntetését. Bár így évekre börtönbe kerül és kényszermunkára ítéltetik, mégis szabad lesz, mert hívővé és elfogadóvá válik. Megtalálja a belső szabadságot. Az, hogy mindent szabad egy szentesített, szentnek hitt cél érdekében hamis szabadságot és biztonságérzetet ad. Az igazi szabadság maga a szenvedés és a szeretet. Amikor Raszkolnyikov elfogadja emberi voltát, s többé nem akar istent játszani, abban a pillanatban szabadul fel.

A szenvedéshez Dosztojevszkij kétértelműen áll hozzá, ahogy ezt a közbeékelt lovacska története is mutatja. Emberként enyhítenünk kell mások szenvedését, embertársaink szolgálatába kell állítanunk magunkat, de saját szenvedésünket, sorsunkat nem szabad kerülgetnünk, halasztgatnunk, hanem el kell fogadnunk. Így leszünk a szenvedésben is boldogok.

Ölhet-e Raszkolnyikov azért, hogy jót tegyen az emberiséggel oly módon, hogy megszabadítja egy csak rosszat okozó vénasszonytól? A válasz egyértelmű: nem. Nem teheti meg, mert minden embert Isten alkotott a képmására, így egyaránt fontos neki valamennyi. Az emberi szellem ellenáll még a gyilkosság gondolatának is, mert isteni része tiltakozik. Az emberfeletti emberség eszméje tönkreteszi az embert.

A szerelem nem ismer törvényt és formát. A műben van valami mélabús a megjelenített szerelemben. A nő csak úgy jelenik meg, mint a férfi sorsának egy mozzanata. Nem jelenít meg nagy és gyönyörű szerelmeket, mindig valami gyötrelem társul hozzá. Nem vezet egyesüléshez. A nő csak beleolvad a férfiéletbe, nincs önálló sorsa. Ahogy Szonya is követi Raszkolnyikovját és örök szerelmet ígér neki. Nyomorúságuk és elhagyatottságuk révén találtak egymásra és ez örökre összeköti őket.

 

 

Epilógus

F. M. Dosztojevszkij valóban olyan volt életében, mint regényeinek valamely szereplője. Kis érdekességként álljon itt második felesége, Anna első találkozása az íróval, a nő tollából.

„Első pillantásra Dosztojevszkij meglehetősen öregnek látszott. De alighogy megszólalt, megfiatalodott, s úgy gondoltam, harmincöt- harminchét évesnél aligha idősebb. Középtermetű volt, s a tartása igen egyenes. Világos gesztenyeszín, sőt kissé vöröses haját erősen lesimította, és nagy gonddal fésült. A szeme lepett meg a legjobban. Az egyik szeme barna volt, a másiknak a pupillája viszont annyira kitágult, hogy a szivárványhártya egyáltalán nem is látszott. Ez a kettőség talányossá tette Dosztojevszkij tekintetét. Sápadt, beteges arcát igen ismerősnek éreztem, bizonyára azért, mert képen már láttam. Meglehetősen kopott, kék posztózeke volt rajta, de az inge, a gallérja és a kézelője hófehéren ragyogott.”

Ez az ember, aki annyit szenvedett, élete utolsó éveire végre megtalálta a csendes örömet. Nem szűnt meg játékszenvedélye és tékozlása, de volt valaki ezen a földön, akinél megnyugvást és megértést talált. Így lett Fjodor sorsa Anna sorsa.

Eszmék és tüzes viharok hatották át e zseniális férfi gondolkodását és életét, míg végül itt nem hagyta ezt a világot, hogy megtérjen hőn keresett Istenéhez. Hátrahagyva az emberiség számára gazdag örökségét. Ars longa, vita brevis. A művészet örök, az élet rövid.

Megtette amit kellett.

 

 

 

 

 

 

 

 

 

Felhasznált irodalom

 

Fjodor Mihajlovics Dosztojevszkij: Bűn és bűnhődés, Bp., Európa Könyvkiadó, 1999

Nyikolaj Bergyajev: Dosztojevszkij világszemlélete, Bp., Európa Könyvkiadó, 1993

Henry Troyat: Dosztojevszkij, Bp., Filum Kiadó, 1997

Anna Dosztojevszkaja: Emlékeim, Bp., Európa Könyvkiadó, 1989

 

http://hu.wikipedia.org/wiki/B%C5%B1n_%C3%A9s_b%C5%B1nh%C5%91d%C3%A9s   (2011.05.15.)

 

A kép forrása:

http://h-annamarie.freeblog.hu/archives/2009/01/09/Dosztojevszkij_FM-Megalazottak_es_megszomoritottak/

 (2011.05.14.)

 

Órai jegyzetek

(2011. 04. 15.)

 

Hozzászólások

Hozzászólás megtekintése

Hozzászólások megtekintése

Clomid Acide Folique Je KelDeRE

(KelDeRE, 2019.10.19 02:01)

Propecia Online Buy Where Can I Buy Betamethasone <a href=http://ausgsm.com></a> Cialis E Gastrite